Néha B, sőt, ZS kategóriás filmeket is érdemes nézni. Tudja ezt Tarantino, Rodriguez, Spielberg és mostmár Nicolas Windig Refn is, aki a fenti film fenti művészekhez hasonlóan büszke, vagy legalábbis hozzájuk hasonlóan beteg rendezője. Jó, ez nem teljesen korrekt: Refn pontosan tudja, mit csinál, amikor 80-as éveket idéző pink feliratokkal kezdi a filmjét, vagy amikor főszereplőül Hugh Grant főellenségét, az embert, aki nem pislogott, Ryan Goslingot teszi meg. Gosling (aki már a Fél Nelsont, sőt, az egészet is elvitte a vállán, hahaha) faarccal tűri a leghotabb autóspursuitokat, konyhásnénit és bicskamaxit megszégyenítő határozottsággal húzza fel védelmező kesztyűjét, a gondolatpótló fogpiszkálót flegmán rágcsálja, és kisfiús mosollyal bámulja a rajzfilmeket vagy Carey Mulligan sokatmondó arcát. Egyébként leszámítva a menő autóskaszkadőrködést, ez utóbbi lenne a legjobb dolog az életében. Csakhogy (bonyodalom!), megérkezik a bájos hölgy férje a börtönből, és felveszi élete elejtett fonalát. De a sötét múltja nem ereszti, és kétségbeesésében ahhoz a jófej szomszéd sráchoz fordul, aki vigyázott mamira, míg ő távol volt: Ryan Goslinghoz. És az igazi bonyodalom itt kezdődik, a film nem marad meg a romantikus drámák szintjén, inkább átevez a vérbő akciófilmekére. Vitatható, hogy ezt milyen megfontolásból teszi; a Drive hatásvadász, öncélú. De van erre egy másik kifejezés is: l’art pour l’art. Vagyis nem kell erkölcsi tanulságra törekedni, mert ma már az esztétika elég a katarzishoz. És ennek a filmnek nagyon tudatos esztétikája van: benne a GTA-ból ismert L.A.-i gengsztervilága keveredik a gagyi gengszterfilmekével és a gagyiból is merítő, mára klasszikus Tarantino, Rodriguez és Spielberg-művekkel. Ez pedig hosszú csendekkel és indokolatlan brutalitással jár. (És itt a rendező ki is gúnyolja saját magát és általában a prűd Amerikát: a vásznon semmi szex nincsen, de még a csapból is vér folyik.)
A Drive egy nagyon jól működő film, pontosan kimért arányokkal egyensúlyoz giccs, önirónia és szépség között. Néha székrőllefordulósan vicces, de a humora nem durva, és ha az ember nem figyel, észre se veszi. Néha szívszorongatóan szomorú, de a drámaisága nem nyálas. És ha az ember nem figyel, észre se veszi, hogy szorul az a szív. Mire meg igen, addigra már csak egy piros EXIT felirat marad az üres folyosón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése