ami már nem változik - Ősz

1

Késett az Ősz, pedig régebben mindig
pontos volt, mégis, amikor hallottam a
kopogást, tudtam, hogy ez ő, na, te sem
hiányoztál, gondoltam, de azért mosolyt
erőltettem az arcomra, és beinvitáltam,
mert mégiscsak az egyik legjobb barátom,
vagyis ő ismer a legjobban, pont ezért
kerülöm, és inkább olyanokkal barátkozom,
akik nem ismernek és nem olyan hervadt
arcúak, egyébként sem értem, túl jól ismer
ahhoz, hogy szeressen, én meg túlságosan
hideg vagyok vele, nem bírom megbocsátani
a hibáit, főleg a közös hibáinkat nem, és a
legjobban azt utálom benne, hogy mindenfélét
kölcsönkér, és soha nem hozza őket vissza.

2


Meddig maradsz, kérdeztem, nyugi, csak
benéztem, felelte, és ezért őszintén hálás
voltam, csak leült a sarokba, én meg vizet
forraltam az olcsó teának, amit hozott, ő
elégedetten mosolygott, bekötötte a cipő-
fűzőjét és elment, nekem meg elkezdett
hiányozni, mert még mindig jobb, mint a tél,
legalább ezt az olcsó filtert hozta.

Az ember, aki nem pislogott – kritika a Drive című filmről

Néha B, sőt, ZS kategóriás filmeket is érdemes nézni. Tudja ezt Tarantino, Rodriguez, Spielberg és mostmár Nicolas Windig Refn is, aki a fenti film fenti művészekhez hasonlóan büszke, vagy legalábbis hozzájuk hasonlóan beteg rendezője. Jó, ez nem teljesen korrekt: Refn pontosan tudja, mit csinál, amikor 80-as éveket idéző pink feliratokkal kezdi a filmjét, vagy amikor főszereplőül Hugh Grant főellenségét, az embert, aki nem pislogott, Ryan Goslingot teszi meg. Gosling (aki már a Fél Nelsont, sőt, az egészet is elvitte a vállán, hahaha) faarccal tűri a leghotabb autóspursuitokat, konyhásnénit és bicskamaxit megszégyenítő határozottsággal húzza fel védelmező kesztyűjét, a gondolatpótló fogpiszkálót flegmán rágcsálja, és kisfiús mosollyal bámulja a rajzfilmeket vagy Carey Mulligan sokatmondó arcát. Egyébként leszámítva a menő autóskaszkadőrködést, ez utóbbi lenne a legjobb dolog az életében. Csakhogy (bonyodalom!), megérkezik a bájos hölgy férje a börtönből, és felveszi élete elejtett fonalát. De a sötét múltja nem ereszti, és kétségbeesésében ahhoz a jófej szomszéd sráchoz fordul, aki vigyázott mamira, míg ő távol volt: Ryan Goslinghoz. És az igazi bonyodalom itt kezdődik, a film nem marad meg a romantikus drámák szintjén, inkább átevez a vérbő akciófilmekére. Vitatható, hogy ezt milyen megfontolásból teszi; a Drive hatásvadász, öncélú. De van erre egy másik kifejezés is: l’art pour l’art. Vagyis nem kell erkölcsi tanulságra törekedni, mert ma már az esztétika elég a katarzishoz. És ennek a filmnek nagyon tudatos esztétikája van: benne a GTA-ból ismert L.A.-i gengsztervilága keveredik a gagyi gengszterfilmekével és a gagyiból is merítő, mára klasszikus Tarantino, Rodriguez és Spielberg-művekkel. Ez pedig hosszú csendekkel és indokolatlan brutalitással jár. (És itt a rendező ki is gúnyolja saját magát és általában a prűd Amerikát: a vásznon semmi szex nincsen, de még a csapból is vér folyik.)

A Drive egy nagyon jól működő film, pontosan kimért arányokkal egyensúlyoz giccs, önirónia és szépség között. Néha székrőllefordulósan vicces, de a humora nem durva, és ha az ember nem figyel, észre se veszi. Néha szívszorongatóan szomorú, de a drámaisága nem nyálas. És ha az ember nem figyel, észre se veszi, hogy szorul az a szív. Mire meg igen, addigra már csak egy piros EXIT felirat marad az üres folyosón.

Az első felismert hírnökök

Sompolygó árnytáncosok űznek

csatornákba le ellenséget.

Készül a végzet, és bedorombol

minden zegzugot, utcavéget.

A kutyák a várost mind elhagyták,

gyűlnek, gyűlnek az éjjeli macskák.

Minden kőben macska dobban,

feketén nyávog a kémény;

mélyén titok, fénykerülő, de

visszaigazolhat a végén.

A tejestálakat kinn hagyták,

gyűlnek, gyűlnek az éjjeli macskák.

El ne felejtsed azt a csatornát,

rád vár, tudod, babonásan,

társra ne számíts, egyenes vagy,

jogot találsz gonosz árnyban.

A madzagokat mind összebogozták,

gyűlnek, gyűlnek az éjjeli macskák.